Allergiameghatározás vértesztből

Immunterápia

Lélegezzen szabadon - Speciális asztma program

Terhességi Asztma

Munkahelyi allergiák

Allergiablog

Allergia Mentes Élet Alapítvány

Sleepcenter alvásvizsgálat Budán

Allergiabolt.hu

Visszalépés az előző oldalra

Dr. Babai László

Szakterületek: menedzserigazgató

mobil: 06 20 493 9248

email: info@allergiakozpont.hu

Dr. Babai László 1998-ban szerzett általános orvosudományi diplomát a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen Szegeden. Végzést követően az egyetem Gyógyszertani Intézetében három évet PhD tanulmányokat folytatott a testedzés mint fiziológiás precondícionálás témakörben. Tanulmányai során többször vett részt külföldi gyakorlatokon, elsősorban Németországban és Angliában.

Részt vesz számos hazai és nemzetközi orvosi konferencián, ahol több előadást is tart.

Marketing és üzleti ismerteit először egyetemi tanulmányai alatt a hallgatói önkormányzat vezetésével szerezte, ahol irányítása alá tartozott az egyetemi hallgatói politika mellett több gazdasági vállalkozás elindítása és felfejlesztése, mint az egyetemi hallgatói klub, hallgatói kártya.

1999-ben alapította meg az Ex Arte 2000 Bt társas vállalkozást, melynek fő tevékenységi köre az egészségügyi szolgáltatói marketing. 2000-ben elvégezte a marketing- és reklámmenedzseri szakot. 2001-től gyógyszeriparban dolgozik először mint orvoslátogató, majd mint termékmenedzser és orvosigazgató.

1999 óta több orvosi vállalkozás, magánorvosok, magánklinikák számára nyújt üzletviteli és marketing tanácsadást. Részt vesz a Rhinolight piaci bevezetésében.

2005-ben diplomázik a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing szakán.

2004-ben megalapítja a T&G Health Kft-t, és elindítja Magyarország első magán allergológiai központját, a Budai Allergiaközpontot.

A hazai egsészségügyi ellátás és szolgáltatás színvonalában emelése érdekében közben beindítja Magyarország egyik legprofesszionálisabb online egészségügyi szolgáltató adatbázisát, a www.orvostkeresek.hu portált.

2005-ben társaival megalapítja az Orvosi és Egészségügyi Vállalkozások Országos Szövetségét, melynek alapításától elnöke.

2008-ban meghívják a Business Superbrands bíráló bizottságába, melynek azóta is tagja

2009-ben elindítja az Oxygen Medical magánorvosi központot Újpesten, mely mára az egyik piacvezető magánegészségügyi szolgáltatójává fejlődött.