Szakszavak

Az allergiás megbetegedések során felmerülő orvosi szakszavak magyarázata.
Teljes cikk>>>

Adenoid (orrmandula): Lymphoid (nyirok) szövet a garat felső részén az orr mögött.

Adenoidectomia: A megnagyobbodott adenoid műtéti eltávolítása, melynek célja, hogy az Eustach kürt elzáródását, ezáltal a középfül fertőzését megakadályozza.

Allergén: Olyan anyag, amit a szervezet veszélyesnek ismer fel, és ellene allergiás reakcióval válaszol.

Allergia: A szervezet fokozott reakciója bizonyos anyagok ellen, amit hisztamin illetve hisztaminhoz hasonló anyagok felszabadulása jellemez.

Anaphylaxia: Súlyos, életet veszélyeztető allergiás reakció, amit alacsony vérnyomás, ödéma, csalánkiütés jellemez.

Angioödema: Az csalákiütéshez hasonló ödéma, azonban itt a folyadékgyülem nem a bőr felső, hanem a mélyebb rétegeit is érinti. Az angioödéma jellemzője a szemek és az ajak körül, néha a kezeken és a lábakon kialakuló súlyos duzzanat.

Antitestek: Speciális fehérjék, amiket a fehérvérsejtek termelnek, és a vérrel keringenek. Az antitestek felismerik az idegen fehérjéket, mikroorganizmusokat, toxinokat, kötődnek hozzájuk, ezzel semlegesítve őket. Az antitestek az immunrendszer részei.

Antigén: Egy anyag, többnyire fehérje, amit a szervezet idegenként ismer fel.

Antihisztamin: Gyógyszer, ami segít megelőzni az orrdugulást, tüsszentést, orrviszketést, orrfolyást blokkolva a hisztamin receptorokat.

Asztma: A bronchiólusok (kisebb átmérőjű hőrgők) betegsége. Az asztma során jelentősen szűkülnek a légutak, megduzzad a légutak nyálkahártyája, nő a nyálkahártya sejtjei által termelt váladék mennyisége. Ezek a változások nehézzé teszik a légzést, olyan érzést eredményezve, mintha nem lenne elegendő levegő a tüdőben.

Bronchodilatátorok: Gyógyszerek, melyek az asztmás roham alatt elernyesztik a légutakat körbevevő izmokat. A bronchodilatátorok egyben segítik a nyálka tüdőből való ürülését is.

Conjunctivitis: Kötőhártyagyulladás. A szemgolyót borító nyálkahártya gyulladása.

Állati szőr: Állatokról származó kis szőrdarabok, melyek a levegő útján eljutnak mindenhova, és a nagy arányban találhatóak a háziporban. A macskaszőr tipikus oka allergiás rekcióknak.

Dermatitis: A bőr gyulladása, amit okozhat irritáló anyaggal illetve allergénnel való érintkezés. A tünetei vörösség, viszketés, hólyagosodás.

ELISA (enzyme-linked immunosorbent assay): Vérteszt, mely segít definiálni azon allergén(eke)t, mely(ek) felelős(ek) a tünetek kialakulásáért.

Ételallergia: Allergia, amikor a szervezet olyan ételösszetevők ellen védekezik, amik nem ártalmasak a szervezet számára.

Gyógyszerallergia: Allergiás reakció speciális gyógyszerekre. A leggyakoribb allergiát provokáló gyógyszer a penicillin.

Hisztamin: Természetesen termelődő anyag, mely akkor szabadul fel, ha az immunrendszer allergénnel találkozik. Amennyiben Ön belélegzi az allergént, az orrban és az orrmelléküregekben található hízósejtek hisztamint szabadítanak fel. A hisztamin kapcsolódik az erek falában helyet foglaló receptoraihoz, ami értágulatot, duzzanatot eredményez. A hisztamin más receptorokon viszketést, vörösséget, szekréciófokozódást okoz.

Hízósejtek: Fehérvérsejtek egy fajtája, mely központi szerepet játszik az allergiás folyamatokban. Ezen sejtek termelik a hisztamint és hozzá hasonló anyagokat.

Hypoallergén: Olyan termékek, amik a lehető legkisebb mennyiségben tartalmaznak allergént.

Immunrendszer: A szervezet védekező rendszere, ami megvéd a fertőzéstől illetve idegen anyagoktól.

Immunoterápia: Deszenzitizációnk is hívjuk. Növeli az egyén ellenállóképességét az allergénnel szemben. Az immunterápia csökkenti az allergiás reakciót, de nem gyógyítja meg az allergiát. Olyan személyeknél javasolt, akik egy évben több mint három hónapon keresztül szenvednek allergiában.

Latex: Gyakran használt háztartási termékekben, mint gumikesztyű, tubusok, gumiszalagok.

Latex allergia: Allergia, mely a latexet tartalmazó eszközökkel való érintkezéskor alakulhat ki.

Nyálkahártyalohasztók: Gyógyszerek, melyek csökkentik az orrnyálkahártya duzzanatát, csökkentve ezáltal az orrdugulást, javítva a váladék ürülését.

Otitis media: Középfül bakteriális vagy vírusos fertőzése.

Otoszkóp: Eszköz, mellyel a hallójárat vizsgálható.

Penészgomba: Mikroszkopikus gomba, ami képes a pollenekhez hasonlóan a levegőben repülni. A penészgomba gyakori oka allergiának. Elsősorban nedves helyeken telepszik meg, mint fű, levélhalom, széna, gomba alatt, fürdőszoba, beázott falak.

Pollen: Finom, púderes anyag, ami növényekről, fákról származik.

Pollen és penész koncentárció: A levegőben lévő allergén mérhető mennyisége. A koncentárciót általában a penészspórákra és három fajta pollenre adják meg: füvek, fák, gyomok. A koncentárciót egy köbméter levegőben található szemek mennyiségével adják meg, majd értelmezhető szintekre osztályozzák: nincs, alacsony, közepes, magas.

Poratka: Mikroszkopikus rovar. Nagy számban található a háziporban, és gyakran okoz allergiát. A poratka elhalt bőrsejteken él, koncentráltan fordul elő párnákban, matracokban, takaróban, kárpitban.

RAST (radioallergosorbent test): Vérteszt, melyet az allergiás tüneteket okozó anyag meghatározásához és a relatív érzékenység felméréséhez használnak.

Rhinitis allergica: ld. szénanátha

Sinusitis (orrmelléküreg-gyulladás): Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Akut sinusitis tünetei hirtelen kezdődnek, és antibiotikumra, lohasztószerekre gyorsan enyhülnek. Krónikus sinusitisnek nevezzük, ha a gyulladás legalább négy alkalommal vissztért, vagy a fertőzés és gyulladás legalább 12 hete fennáll.

Szénanátha: Allergiás reakció, amit füvek, fák, bokrok virágainak pollene okoz.

Tüdő funkciós vizsgálat: Vizsgálat, mely megadja a tüdő levegőtároló képességét, és hogy ezt a levegőmennyiséget hogyan képes kifújni.

Tympanometria: Vizsgálómódszer, ami hang és levegőnyomás segítségével határozza meg a középfülben található folyadék mennyiségét.

Urticaria (csalánkiütés): Viszketés, duzzanat, vörösség a bőrön, ami az allergénnel való kapcsolatot követően gyorsan kialakul. A test bármely részén kialakulhat, beleértve az arcot, az ajkakat, a nyelvet, a garatot és a fület. A csalánkiütés mérete változó, és a pár perces időtartamtól a több napos fennállásig terjedhet.