Gyermekkori

Az élet során a legelsőként – gyakran az első életévben – jelentkező atópiás kórkép (összefüggése a kisdedkori étel /főleg tejfehérje/ allergiákkal évtizedek óta kutatási téma), ezen bőrallergia gyakran előrejelzője későbbi légúti szenzibilizálódásoknak, allergiáknak, amit a gyermekek gondozása során célszerű megjegyezni.
Az atópiás ekcéma kiváltó oka sajnos igen gyakran ismeretlen marad. Általános, hogy csecsemőkorban a tejallergia jelentkezik ekcéma formájában, azonban ez az összes eset csak kis százaléka.
Az atópiás dermatitis vezető tünetei a viszketés (az ehhez társuló nyugtalanság, alvászavar kisgyermekkorban az egész család életminőségét leronthatja); a vakaródzás által kiváltott bőrjelenségek; a bőrszárazság; eritroderma, majd lichenifikáció.
Az összes eset legalább 80 %-a az első életévben már azonosítható, kis részük felnőttkorig is fennáll (a lokalizáció tipikusan eltér felnőttkorban a kisgyermekkori tünetegyüttestől), még kisebb részük akkor kezdődik. Prevalenciája ekkor országtól, életkortól, társuló allergiás betegségektől, szocioökonómiai státusztól függően akár tízszeres különbséget is mutathat, de a növekvő tendencia, amelynek okai ugyanúgy kérdésesek, mint a többi atópiás hajlamra épülő allergiás kórképnél, egyértelmű.  

Hírek

Parlagfű, fekete üröm allergia - Mikor kell elkezdeni a felkészülést a szezonra?

Parlagfű, fekete üröm allergia - Mikor kell elkezdeni a felkészülést a szezonra?

A parlagfű allergiások közül nagyon sokan a fekete ürömre is erős tünetekkel reagálnak augusztustól október végéig. Tavasszal tehát még kevesen gondolnak a későbbi szenvedéssel teli hónapokra, holott, ha a tüneti szereket visszaszorítva tartós megoldás és nyugodt allergiaszezont szeretnének, már most érdemes nekivágni az allergén specifikus immunterápia előkészítésének. Dr. Lukács Anita, az Allergiaközpont – Prima Medica allergológusa, klinikai immunológus, fül-orr-gégész, audiológus arról beszélt, hogyan érdemes időzíteni az előzetes kivizsgálást és magát a terápiát.

További részletek
Fejfájás, hasi panaszok, bőrpír - lehet hisztamin intolerancia a háttérben?

Fejfájás, hasi panaszok, bőrpír - lehet hisztamin intolerancia a háttérben?

Amikor hisztamin intoleranciáról beszélünk, sokaknak az emésztési panaszok jutnak az eszébe, holott ez kórkép teljesen más jellegű tüneteket is okozhat. Dr. Sárdi Krisztina, az Allergiaközpont – Prima Medica gasztroenterológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy ha más okkal nem magyarázható orrfolyás, orrdugulás, magas vagy alacsony vérnyomás, hőhullám, bőrpír, csalánkiütés, ekcéma, viszketés, fejfájás és további panaszok jelentkeznek, érdemes elindítani egy kivizsgálást.

További részletek

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel

Facebook csoport

Tüdőbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Mentesen is teljesen!

Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes életet gluténérzékenységgel, hisztaminérzékenységgel vagy más ételallergiákkal! Tippek, receptek, szakmai információk és támogató közösség segítik, hogy mentesen is ízletesen és aktívan élj. Gluténmentes | Hisztaminmentes | Allergiabarát receptek | Hiteles szakmai információk | Valódi tapasztalatok | Közösségi támogatás

Csatlakozz Te is!

Belépek!

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK