Hazánkban a tej mellett a tojás az egyik leggyakoribb táplálék-allergén, kisgyermekek és felnőttek körében is. Összeállításunkban a tojásallergiával kapcsolatos gyakori kérdésekre keresünk válaszokat.
Az anya által fogyasztott ételek bizonyos mennyiségben átjutnak az anyatejen keresztül a baba szervezetébe is, az ételallergia tünetei tehát már a szoptatás időszakában is jelentkezhetnek. Érdemes ezért megfigyelni, hogy a panaszok mely ételek fogyasztását követően jelentkeznek és a továbbiakban teljesen kizárni az étrendből a gyanús élelmiszert. Ha így nem jelentkeznek a tünetek, akkor az egész szoptatási idő alatt érdemes a tojásmentes diétát tartani. Amennyiben az ekcémás tünetek továbbra sem múlnak, akkor lehet más élelmiszerek mellőzésével is próbálkozni, de ilyenkor mindenképpen javasolt egy szakorvost felkeresni.
A szoptatás időszakában a tojásallergia tüneteként a babánál jelentkezhet bőrallergia, ekcéma és hasi panaszok. A tojást 8 hónapos kor után lehet bevezetni a babák étrendjébe. Kezdetben kizárólag friss, jól megfőzött tojás sárgáját készítsünk, majd fokozatosan kaphat tojásfehérjét is. Ez allergiára hajlamos gyermekeknél legalább 2-4 hónappal későbbre halasztandó. Ebben az időszakban a tojás fogyasztását követően fellépő bőrviszketés, kipirosodás, bőrkiütés, az arc, a torok duzzadása, nehézlégzés, hányás, hasmenés, hasi fájdalom esetén kell gondolnunk tojásallergiára.
A molekuláris allergia vizsgálattal meg lehet állapítani, hogy a gyermek nagy valószínűséggel kinőheti-e az allergiát és azt is, hogy a tojást teljes mértékben kerülni kell-e, vagy például süteményekbe sütve fogyasztható. A részletekről dr. Balogh Ádám gyermekgyógyászt, allergia specialistát, a Budai Allergiaközpont orvosát kérdeztük.Kapcsolódó cikkünk
Tojásallergia étrend: nem biztos, hogy a tojást teljesen mellőzni kell!
A tojásallergia egyetlen kezelési módja, a tojásmentes diéta betartása, mely –különösen gyermekeknél – sokszor nem könnyű feladat. Tojásfehérje számos élelmiszerben található, leginkább a pékáruk, a kenyérfélék, a ragufélék, a tésztafélék, a krémtöltelékek és fagylaltok tartalmazzák. Fontos, hogy bevásárlás során mindig olvassuk el az egyes ételek összetevőit is.
Az alábbiak tojásfehérje jelenlétére utalnak: albumin, tojás (tojássárgája, tojásfehérje, tojáspor, szárított tojás), tojáshelyettesítők, tojáslikőr, globulin, lecitin, lizozim, majonéz, ovalbumin, ovovitelin, tojáshab.
Főzés során az ételek sűrítésére tojás helyett használjunk keményítőt, vagy burgonyát. Vásárolhatunk tojáspótló port is. Az ételek lazítására alkalmazható rizs, búzadara, tojásmentes zsemlemorzsa, élesztő, szódabikarbóna. Az interneten számos oldal található, ahol ételallergiás betegek osztják meg a már kipróbált recepteket egymással. Keresgéljünk a tojásmentes finomságok közt és próbáljunk ki új ízeket, ételeket.
Egyes védőoltások előállításakor a vírust tojásban szaporítják, ezért az oltóanyagba kis mennyiségű tojásfehérje is bekerülhet. Ez allergiás tüneteket, súlyos esetben vérnyomás esést, fulladást, esetleg halálhoz vezető reakciót válthat ki. Ilyen oltások a sárgaláz elleni oltás és az influenza elleni oltások. Lassan egy évtizede más technológiával készül a 15 hónapos korban kötelező kanyaró-mumpsz-rózsahimló elleni védőoltás, tehát ezt tojás-allergiások is megkaphatják. Mivel a tojás alapú védőoltások nem kötelezőek, ha kimaradnak, akkor sem történik baj.
A tojásra allergiás betegeknél fontos ügyelni arra is, hogy ritkán a csirkehús fogyasztása után is allergiás tünetek jelentkezhetnek. A keresztallergia hátterében az anyagok kémiai szerkezetének hasonlósága áll: olyan kicsi a két anyag közötti különbség, hogy a szervezet - különösen akkor, ha már fokozottan érzékeny az egyik anyagra - nem tud különbséget tenni közöttük. Egyes tojásallergiás betegeknél a tyúktoll allergénjének belélegzése is asztmás tünetet, köhögést okozhat.
A gyermekek többsége 3 éves korára kinövi a tojásallergiát. Előfordulhat, hogy ez későbbi életkorra tolódik és az esetek kisebb százalékában ugyan, de a tojásallergia egész élet során megmaradhat.
Budai AllergiaKözpont
Téma szakértői
Az ősz nem kedvez az emésztőszervi betegségeknek, többek közt a reflux betegségnek sem. Ebben az évszakban sokan panaszolnak gyomorégést, torokban gombócérzést, de a szájszárazság és a kellemetlen lehelet is megnehezíti a mindennapokat. Dr. Sárdi Krisztina gasztroenterológus, az Allergiaközpont orvosa elmondta, hogy a panaszok kezelése az életminőség javulásán túl azért is fontos, mert a kezeletlen reflux krónikus torokfájást és köhögést is okozhat.
A nyári időszakban jelentkező náthás tüneteket hajlamosak vagyunk a túl hideg klímára, fagyira vagy huzatra fogni. Kisgyerekeknél pedig még ritkábban gondolunk szénanáthára, pedig pollenallergia már akár 2-3 éves korban is kialakulhat. Dr. Balogh Ádám gyermekgyógyász, allergológus, az Allergiaközpont orvosa összefoglalta, milyen árulkodó jelei lehetnek annak, ha nem egy elhúzódó náthával van dolgunk.
Az Ostrom utcai rendelőknek otthont adó épületen teljes felújítást végzünk, hogy egy kellemes környezetben fogadhassuk a gyógyulni vágyókat. A felújítással kapcsolatos kellemetlenségekért szíves elnézésüket és megértésüket kérjük!
A felújítás ideje alatt a rendelők zavartalanul működnek!
Köszönettel:
Prima Medica Egészségközpontok