Még mindig nem könnyebbülhetnek meg az allergiások, az esőzések következtében az allergén gombák koncentrációja megemelkedett a levegőben, az arra érzékenyeknél most ezek okoznak tüneteket.
Még mindig nem könnyebbülhetnek meg az allergiások, az esőzések következtében az allergén gombák koncentrációja megemelkedett a levegőben, az arra érzékenyeknél most ezek okoznak tüneteket.
A leggyakoribb beltéri penészallergiát okozó gombafajok a Penicillium és Aspergillus gombák, melyek elszaporodásának kedvez, ha a lakásban tartósan magas, 70% körüli a páratartalom. Dr. Balogh Katalin allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa elmondta, hogy ez a mai háztartások többségét érintő probléma, a jól szigetelt falak és korszerű nyílászárók hátulütője, hogy általuk nem biztosított a lakások folyamatos szellőzése. Éppen ezért az olyan otthonokban, ahol erre nem gondoltak – például a nyílászáróba épített szellőző berendezéssel – ott a téli időszakban folyamatos gondot jelent a magas páratartalom. Pusztán attól, hogy a zárt lakásban lélegzünk is rengeteg pára termelődik, ehhez jön még a főzés, fürdés és mosás, teregetés során keletkező nedvesség, ami ha a levegőbe kerül, a lakás leghűvösebb pontjain fog lecsapódni. A házak északi falain, a sarkokban, ablakok mellett, hőhidak mentén megjelenik a jól látható sötét elszíneződés. A penész sokszor a külső falra tolt szekrények, falvédők mögött kezd el terjedni, ilyenkor csak a dohos szag és az egyre gyakoribbá váló légúti betegségek, allergiás tünetek hívják fel rá a figyelmet.
A szabadban sem lélegezhetünk felAz idei időjárás nagyon kedvez a kültéri gombák elszaporodásának. A szokatlanul enyhe ősz, majd a csapadékosabb napok miatt sokaknál jelentkeznek allergiás tünetek a szabadban is. Kültéren a Cladasporium és az Alternaria fajokhoz tartozó gombák spórái okoznak panaszokat. Ezek rothadó vegetáción élnek, így elsősorban az avarban találkozhatunk velük nagyobb mennyiségben. Penészgomba allergiások számára a manapság közkedvelt talajtakaró, a mulcs sem jó választás, mivel a nedves környezetben a gombák könnyen megjelenhetnek.
A tünetek hasonlóak bármiféle más légúti allergiás betegséghez: tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás, könnyezés, szemviszketés, súlyosabb esetben asztmatikus köhögés, sípolás, nehézlégzés fordulhat elő. A kivizsgálás lényege a kiváltó ok azonosítása – magyarázza dr. Balogh Katalin. Allergia vizsgálattal pontosan meg tudjuk határozni, hogy a beteg panaszait mi okozza. Beltéri allergén esetén a megoldás egyszerűbbnek tűnhet, de mégsem mindig az. Ha a forrást megszüntetjük, akkor a tüneteink is javulni fognak. Ehhez javasolt a penészes falfelületet penész eltávolító szerekkel letisztítani. Ha azonban a penész újra és újra megjelenik az adott falfelületen, akkor nem elég a lemosás, fel kell deríteni a kiváltó okokat. Ez lehet a lakás túl magas páratartalma, vagy valamilyen szerkezeti hiányosság- például az adott terület nem megfelelő szigetelése. A panaszokat tüneti kezeléssel tudjuk csillapítani, ám ha a gombák tartósan jelen vannak a környezetünkben (különösen, ha a kültéri fajok okoznak allergiát), akkor célszerűbb a hosszútávú megoldást választani, és allergén immunterápiával több évre tartósan megszüntetni az allergiás tüneteket.
A gombák megjelenéséhez ideális körülményt biztosít a magas páratartalom és a sötét. A lakás páratartalmát légnedvesség mérővel, higrométerrel ellenőrizhetjük. Fontos, hogy 40-60 százalék között próbáljuk meg tartani, de semmiképp se legyen tartósan 70 százalék. Ennek érdekében gyakrabban, de rövidebb ideig szellőztessünk, néhány perces kereszthuzattal.
Ha több gyerek is van a családban, gyakrabban mosnak, akkor hasznos lehet szárítógépet beszerezni, hogy a száradó ruhák ne árasszák el naponta a lakás levegőjét nagy mennyiségű nedvességgel. Természetesen az építészeti hiányosságokat mielőbb pótolni kell, ám ha erre épp nincs lehetőségünk, akkor érdemes megfontolni, hogy addig is a lakás külső falairól a nagyobb szekrényeket elhúzzuk, a falvédőt, képeket eltávolítjuk, hogy ne adjunk esélyt a mögöttük lévő falfelületen a penész megjelenésének.
A páratartalom csökkentéséhez érdemes elektromos páramentesítő készüléket beszerezni, ezek közül több típus is létezik, válasszunk olyat, melynek a kapacitása az adott helyiség nagyságának megfelelő.
Vélemények dr. Balogh Katalinról >>>
Rendelés típusa:
További véleményekHatalmas szakértelemmel, kellő odafigyeléssel, partnerként kezeli a beteget. Végre valaki segített rajtam és "megfejtette" mi van a tünetek hátterében. Köszönöm!!
Az arcüreggyulladás és az allergia több tünetben is nagyon hasonlíthat egymásra, ezért gyakran összekeverik őket. Holott vannak olyan különbségek, amelyek lehetővé teszik a differenciálást. Dr. Augusztinovicz Monika allergológus, klinikai immunológus és fül-orr-gégész, az Allergiaközpont – Prima Medica orvosa nem csak ezekről beszélt, de arra is felhívta a figyelmet, hogy az allergiás orrnyálkahártya-duzzanat elzárhatja az arcüregek kivezető nyílásait, ami növelheti az arcüreggyulladás kialakulásának kockázatát. A kivizsgálás tehát nagyon is indokolt.
A hirtelen, gyorsan kialakuló allergiás rosszullét nagyon ijesztő tud lenni, és sajnos számolni kell vele, hogy anafilaxiára, vagyis súlyos, életveszélyes allergiás reakcióra utal. Ilyenkor a tünetek percek alatt romolhatnak: csalánkiütés, duzzanat, nehézlégzés, sípoló légvétel, szapora szívverés, vérnyomásesés, szédülés vagy akár eszméletvesztés is jelentkezhet. Ezeket az erős tüneteket méh- vagy darázscsípés, ételek, gyógyszerek is kiválthatják. Dr. Mezei Györgyi, az Allergiaközpont – Prima Medica allergológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy az anafilaxia azonnali ellátást igényel, szükség esetén adrenalininjekció beadásával és sürgős orvosi segítséggel, hosszabb távon pedig számos óvintézkedést meg kell tenni a megelőzésért, kezelésért.
Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes életet gluténérzékenységgel, hisztaminérzékenységgel vagy más ételallergiákkal! Tippek, receptek, szakmai információk és támogató közösség segítik, hogy mentesen is ízletesen és aktívan élj. Gluténmentes | Hisztaminmentes | Allergiabarát receptek | Hiteles szakmai információk | Valódi tapasztalatok | Közösségi támogatás