Mivel helyettesíthető a tojás?

Mivel helyettesíthető a tojás?

Varga Dóra Módosítva: 2023.11.14 11:50

Tojásallergia felnőtteknél és gyerekeknél is jelentkezhet. Kezelésének egyetlen módja, ha a tojást kiiktatjuk az étrendből, de ez nem jelenti azt, hogy a tésztafélékről, édességekről is le kell mondani. Varga Dóra, a Budai Allergiaközpont dietetikusa hasznos tanácsokkal, és egy sütemény recepttel is segíti a tojásmentes diéta összeállítását.

Durumliszt

A tojás számtalan, a hazai konyhában is gyakran előforduló étel alapanyaga. A rántotta és omlett mellett a rántott hús, tészták és sütemény is elképzelhetetlen lenne nélküle, ha nem létezne ma már több összetevő és praktika is a helyettesítésére. A tojásmentes diétát tartó betegeim számára több alternatíva is rendelkezésre áll, hogy ne kelljen egy alapanyag kiesése miatt drasztikusan változtatni étkezési szokásaikon – mondja Varga Dóra. Durumtészta például a legtöbb üzletben kapható. Ízében teljes mértékben a hagyományos, tojást is tartalmazó tésztákkal megegyező termék, a különlegessége abban rejlik, hogy mivel a durumliszt fehérje tartalma magasabb, ezért tojás hozzáadása nélkül is készíthetünk vele ételeket. Súlyos tojás allergia esetén arra azért érdemes figyelni, hogy a legtöbb durum tészta nyomokban tartalmazhat tojást, így a címke olvasását sose mellőzzük vásárlás előtt! 

Online Bejelentkezés

Varga Dóra

Széll Kálmán tér - 1015 Budapest, Ostrom utca 16

Lenmag, gyümölcsök és keményítő 

A sütemények készítésénél használhatjuk tehát az említett búzafélét, de ha szeretnénk például zabpehely liszttel is sütni, mint az alábbi recept esetében, akkor szükségünk lesz egy plusz hozzávalóra, amivel a tojást kiválthatjuk: ez jelen esetben a lenmag. Egy tojást megközelítőleg 3 evőkanál vízbe áztatott és aztán összeturmixolt, egy evőkanálnyi lenmaggal helyettesíthetünk. Ennél egyszerűbb megoldás a lenmagpehely, amit közvetlenül a hozzávalókhoz adhatunk. Kevert süteményeknél a banán és az alma is jó alternatíva a helyettesítésre: kb. 80g gyümölcs egyenlő egy tojással. A tojás kukorica- és burgonyakeményítővel is kiváltható - panírozáshoz például jól bevált a kukoricakeményítőt vízzel elegyítve, habverővel felverve kapott tojásfehérje állagú anyag - de létezik erre a célra speciálisan tojáshelyettesítő por, amit a csomagolásán leírtaknak megfelelően használunk fel.

Piskóta tojás nélkül

Bár első hallásra elképzelhetetlennek tűnik piskótát készíteni tojás nélkül, ám egy kis konyhúsvét-tojás-süteményhai trükkel ez sem lehetetlen. Ha a szokásos tésztánkhoz tojás helyett szódabikarbónát, citromlevet vagy ecetet használunk, akkor hasonlóan magas, laza, buborékokkal teli piskótatésztát kaphatunk.

Tojás a készételekben

Tavaly december 13-tól megváltoztak az élelmiszerek allergén jelölésének szabályai. Aki tojásra allergiás, jegyezze fel a 3-as számot, ezzel jelölik ugyanis, hogy az adott termék, vagy készétel tojást tartalmaz. A jelölés szerepelhet a csomagoláson, de egyre több helyen látható, hogy egy táblát kifüggesztenek az allergiát, vagy intoleranciát okozó anyagok felsorolásával (a rendeletben szereplő sorrendben) és a termék neve mellé csak számokat írnak. Például ha a pékségben a kakaós csiga árcéduláján, a glutént jelző 1-es mellett 3-as is szerepel, akkor tojást is tartalmaz.

Tavaszi ropogtatnivaló: citromos keksz

Hozzávalók 12 darabhoz:
- 100g vaj
- 7dkg xilit (nyírfacukor)
- 4dkg kókuszreszelék
- 1 citrom reszelt héja
- 1 fél citrom leve
- 70g zabpehelyliszt
- 1 evőkanál lenmagpehely

Elkészítése:
A felolvasztott vajat kikeverjük xilittel, hozzáadjuk a kókuszreszeléket, a citrom reszelt héját és a citrom egyik felének a kifacsart levét. Hozzákeverjük a zabpehelylisztet, a lenmagpelyhet és ha szükséges, kevés vízzel vagy tejjel könnyebben formázhatóvá tehetjük. Sütőpapírral bélelt tepsire kis halmokat teszünk és egy kanál segítségével ellapítjuk őket, vagy keksznyomót is használhatunk. 180 oC-ra előmelegített sütőben, 10-15 perc alatt készre sütjük.

Téma szakértője

  • Varga Dóra

  • Szakterületek:
    • vezető dietetikus, Okleveles táplálkozástudományi szakember MSc

Orvos válaszol

Tisztelt doktor/dr.nő

Évek óta szenvedek allergiával és ez mellett asztmás is vagyok. az allergiámat próbálták kivizsgálni, 4 éve volt még külföldön egy vérvételem ami alapján a kutyanyál alergia jött csak ki.
Ezen ki azóta is küszködöm folyamatos arcüreg problémával és gyomor problémáim is vannak. A Gasztroenterológus étel Intolerancia tesztet rendelt el, ezen felül szerintem hisztamin érzékenységem is van, mert alkoholt abszolút nem tudok inni utána begyullad az arcüregem. az orrdugulás, orrfolyás folyamatos. Tavaly prick tesztet végeztek ami kb csak 8 féle dolog volt,ami alapján nem mutattak ki allergiát, viszont étel Intolerancia vagy valamilyen étel allergiám biztos hogy van, amit sajnos még nem sikerült kideríteni, de nem tudom hogy melyik teszt felé induljak el.Panaszaim legfőképpen, folyamatos orrdugulás néha viszket a fülem, a torkom, szemem, néha a bőröm, de kiütésem sosincs, van amikor megfájdul a gyomrom, reflux, puffadás a legfőbb, hasmenés, fejfájás, közérzetem sem jó, és szorongás is kialakul.
Sokat olvastam az étel Intolerancia és allergiáról, de ezek a tünetek sajnos mindkettőnél előfordulhatnak ezért szeretném az ön szakmai segítségét kérni hogy merre felé induljak el hogy minél előbb ennek a végére járjunk. hajlandó vagyok bármilyen tesztet elvégezni csak járjunk a végére hogy mi okozza ezeket a tüneteket és hogy ne kell legyen három havonta antibiotikumos kúrát alkalmaznom.
2020 októberében volt orrsövény és polip műtétem, de nem veszem észre hogy bármi is javult volna. Én úgy érzem hogy itt valami más lesz a probléma. legjobban a hisztamin Intolerancia vagy allergiára gondolok még de sajnos nem tudom hogy mi a pontos diagnózis, ezért is kérném szíves válaszát minél előbb.
Köszönettel,
Temesi H.

Tisztelt Érdeklődő,

Kérem keressen minket telefonon hogy segíteni tudjunk a megfelelő szakorvos kiválasztásában.

Üdvözlettel:
Budaházi Kata

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Segítőkész

Teljes mértékben elégedett vagyok. Nagyon kedves, segítőkész és együttműködő volt az orvosnő. Az ügyfelet készséggel kiszolgálták, külön kiemelkedő az előzetes időpont egyeztetés. 

További vélemények

Kapcsolódó videók

Hírek

Komplex allergológiai kivizsgálás: mikor ajánlott több mint 300 allergént vizsgálni?

Komplex allergológiai kivizsgálás: mikor ajánlott több mint 300 allergént vizsgálni?

Ha valakinél többféle, nehezen elkülöníthető allergiás tünet jelentkezik, esetleg egész évben küzd olyan panaszokkal, mint orrdugulás, orrfolyás, csalánkiütés, emésztési tünetek vagy felmerül a keresztallergia lehetősége, ha a hagyományos tesztek és a tünetek nem egyeznek, érdemes lehet elgondolkozni a komplex allergiateszt elvégzésén. Dr. Balogh Ádám MSc PhD, az Allergiaközpont – Prima Medica csecsemő- és gyermekgyógyásza, allergológus és klinikai immunológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a multiplex tesztek ugyan nem első körben ajánlottak, de bizonyos esetekben választ adhatnak a bonyolultabb kérdésekre is.

További részletek
Kiütések gyógyszerszedés után - mikor kell allergológushoz fordulni?

Kiütések gyógyszerszedés után - mikor kell allergológushoz fordulni?

Ha gyógyszerszedés után kiütések jelennek meg, az gyakran gyógyszerallergiára vagy túlérzékenységi reakcióra utalhat. Ilyenkor nem feltétlenül kell azonnal allergológushoz rohanni, de vannak helyzetek, amikor kifejezetten ajánlott. Dr. Balogh Ádám MSc PhD, az Allergiaközpont – Prima Medica csecsemő- és gyermekgyógyásza, allergológus és klinikai immunológus ezeket a helyzeteket és a kivizsgálás lehetőségeit mutatta be.

További részletek

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel

Facebook csoport

Tüdőbetegséggel - teljes életet (Facebook csoport)

Mentesen is teljesen!

Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes életet gluténérzékenységgel, hisztaminérzékenységgel vagy más ételallergiákkal! Tippek, receptek, szakmai információk és támogató közösség segítik, hogy mentesen is ízletesen és aktívan élj. Gluténmentes | Hisztaminmentes | Allergiabarát receptek | Hiteles szakmai információk | Valódi tapasztalatok | Közösségi támogatás

Csatlakozz Te is!

Belépek!

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK