Szerintem még sehol máshol nem vizsgáltak meg ennyire alaposan. A vizsgálat után úgy éreztem, hogy bőven megérte az árát, mert megnyugtatóan alaposnak tűnt.
Az anamnézis alapos felvétele. Nemcsak a bőrtüneteket nézte, hanem minden olyan előzményi betegséget, amik a jelenlegi bőrtüneteknek kiváltója lehet, és az alapján folytatjuk a további kivizsgálást. A kiindulópontot, az okot keresi, nem a tünetet kezeli.
Tündér a doktornő, alapos, szereti az embereket, és alázattal gyógyít. Nagyon örülök, hogy vele találkoztam.
Kontroll vizsgálaton voltam, ahol a leletek eredményét beszéltük át. Továbbra is nagyon alapos, körültekintő volt a doktornő. Az embernek nincs "futószalag" érzése, hanem tényleg egyedileg foglalkozik a problémával, keresi a megoldást, és mindemellett nagyon kedves. Az egész helyre és az asszisztensekre is csak jót tudok mondani, barátságosak, segítőkészek, a kérdésekre tudnak válaszolni, tanácsokat adni. Emberi.
A Doktornő rendkívűl kedvesen barátságosan fogadott, végig hallgatta a problémáimat, és a 3 éve húzódó problémámra a mikroszkóp és a szakmai tudása segítségével úgy tűnik megoldást talált. Köszönöm szépen!
Már harmadik alkalommal voltam a doktornőnél és nagyon jók a tapasztalataim. Amivel felkerestem, azt nagyon körültekintően, megnyugtatóan kezelte.
Rendkívül nagy tudású és segítőkész, ritkán talákozni ilyen kedves és felkészült emberséges orvossal.
Kedves volt, nagyon alapos, kellő tájékoztatást nyújtott. Nyugodt, megértő, időt szánt a vizsgálatra. Teljesen elégedett voltam Vele.
Vélemények dr. Vincze Ildikóról>>>
Rendelés típusa:
A Nemzeti Ekcéma Társaság októberben arra bíztatja az érintetteket, osszák meg személyes történetüket a közösségi oldalakon az #unhideECZEMA jelöléssel. A szervezet célja a nyilvánosság figyelmének felkeltése, a betegség jobb megismerése. A program kapcsán, az ekcémával kapcsolatos tévhitek eloszlatásában dr. Vincze Ildikó, a Budai Allergiaközpont bőrgyógyász-kozmetológusának segítségét kértük.
A parlagfű allergiások közül nagyon sokan a fekete ürömre is erős tünetekkel reagálnak augusztustól október végéig. Tavasszal tehát még kevesen gondolnak a későbbi szenvedéssel teli hónapokra, holott, ha a tüneti szereket visszaszorítva tartós megoldás és nyugodt allergiaszezont szeretnének, már most érdemes nekivágni az allergén specifikus immunterápia előkészítésének. Dr. Lukács Anita, az Allergiaközpont – Prima Medica allergológusa, klinikai immunológus, fül-orr-gégész, audiológus arról beszélt, hogyan érdemes időzíteni az előzetes kivizsgálást és magát a terápiát.
Amikor hisztamin intoleranciáról beszélünk, sokaknak az emésztési panaszok jutnak az eszébe, holott ez kórkép teljesen más jellegű tüneteket is okozhat. Dr. Sárdi Krisztina, az Allergiaközpont – Prima Medica gasztroenterológusa arra hívta fel a figyelmet, hogy ha más okkal nem magyarázható orrfolyás, orrdugulás, magas vagy alacsony vérnyomás, hőhullám, bőrpír, csalánkiütés, ekcéma, viszketés, fejfájás és további panaszok jelentkeznek, érdemes elindítani egy kivizsgálást.
Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes életet gluténérzékenységgel, hisztaminérzékenységgel vagy más ételallergiákkal! Tippek, receptek, szakmai információk és támogató közösség segítik, hogy mentesen is ízletesen és aktívan élj. Gluténmentes | Hisztaminmentes | Allergiabarát receptek | Hiteles szakmai információk | Valódi tapasztalatok | Közösségi támogatás