Beszámoló az első Prima Medica Akkreditált Szakmai Napról

Beszámoló az első Prima Medica Akkreditált Szakmai Napról

Dr. Babai László Létrehozva: 2018.02.06 Módosítva: 2018.02.06

A Budai Allergiaközponttal közös szervezésben, „Táplálékallergiák és intoleranciák” témakörben hirdette meg első akkreditált szakorvosi továbbképzését a Prima Medica Egészségközpontok. Az egyre szélesebb rétegeket érintő téma sok szakembert vonzott, így azok számára, akik helyhiány miatt nem vehettek részt a programon, online közvetítés formájában is elérhetővé tették az előadások anyagát.

A 2018. január 27-én zajlott rendezvény köszöntő beszédében dr. Babai László igazgató elmondta, hogy a Prima Medica Akkreditált Szakmai Napok célja, hogy segítséget nyújtson egy-egy speciális szakterület ellátásában, egyes betegségcsoportok sikeres kezelésében, az adott területen megjelenő innovációk megismerésében és további, elmélyült tudás megszerzésében. A Szakmai Napok rangját emeli a Szegedi Orvostudományi Egyetem akkreditációja, amelynek révén, a „Táplálék allergiák és intoleranciák” képzésen való részvételért 14 kreditpontot biztosítottak a résztvevők számára.

 

Az első előadásban Prof. Dr. Nékám Kristóf allergológus és klinikai immunológus, belgyógyász, klinikai farmakológus a komplex, több szervi allergiák közt az ételallergiák helyéről és terheiről beszélt. Kiemelte, hogy még mindig nem vesszük elég komolyan az allergiák jelentőségét, hiányosak az ismereteink az életveszélyes allergiás reakció, az anafilaxia ellátásának terén is. Kitért arra is, hogy a törvényi szabályozás ellenére az ételallergének jelölésében is elmaradás tapasztalható. Második előadásában az adalékanyagokkal és táplálékkiegészítőkkel kapcsolatos aktuális tudnivalókat ismertette.

 

A szünetet követően dr. Hidvégi Edit PhD gyermekgyógyász, gasztroenterológus, tüdőgyógyász a táplálékallergiák és intoleranciák típusait, illetve a kettő közti különbségeket és hasonlóságokat foglalta össze. Előadásából megtudhattuk, hogy egyes élelmiszerek ételallergiát és ételintoleranciát egyaránt okozhatnak, illetve kiemelte, hogy a gyermekkori táplálékallergia a gyomor- és bélrendszeri, bőrtünetek mellett milyen gyakori légúti betegségek kialakulásában játszhat szerepet.

 

Dr. Polgár Marianne PhD gyermekgyógyász, gasztroenterológus a táplálékallergia kisded és gyermekkori sajátosságait összefoglalva hangsúlyozta az első ezer nap fontosságát a gyermek fejlődésében. Ismertette a korai allergia prevenció sarkalatos pontjait, beszélt többek közt a probiotikumok szerepéről, a bél megfelelő mikrobiom összetételének és az anyatejes táplálás jelentőségéről. Következő előadásában, a táplálékallergia megelőzésének megváltozott szemlélete kapcsán ismertette a hozzátáplálásra vonatkozó aktuális információkat, nemzetközi és hazai ajánlás alapján.

 

Az ebédszünetet követően Dr. Réthy Lajos PhD allergológus és klinikai immunológus, gyermekgyógyász előadásában beszélt a molekuláris komponens alapú diagnosztika szerepéről az ételallergiák és keresztallergiák kivizsgálásában, illetve a 244-es nanotechnológiás allergiateszt alkalmazásának területeiről. Számos érdekesség közt megtudhattuk azt is, hogy miért okozhat tüneteket poratka allergiásnak egy ráksaláta elfogyasztása, miért kerül ananász enzim a mentes lisztbe és hallhattunk a kullancscsípés hatására jelentkező vöröshús-allergiáról is.

 

Dr. Sárdi Krisztina belgyógyász, gasztroenterológus a gluténfüggő megbetegedések típusait ismertette. Előadásában hangsúlyozta, hogy a gyomor- és bélrendszeri tüneteken túl a glutén fogyasztása szerteágazó tüneteket produkálhat az arra érzékenyeknél. Beszélt a lehetséges szövődményekről és társbetegségekről is, illetve hangsúlyozta, hogy a kivizsgálás előtt megkezdett diéta álnegatív eredményhez vezethet.

 

A rövid szünetet követően a szakmai napot Varga Dóra dietetikus, okleveles táplálkozás tudományi szakember előadása zárta, aki a táplálékallergiával és intoleranciával élők étrendjének főbb sajátosságait ismertette. Előadásában külön hangsúlyozta a kiegyensúlyozott étrend szerepét a hiányállapotok megelőzésében, beszélt az egyes allergének helyettesítésének lehetőségeiről, illetve felhívta a figyelmet a Mentes és Finom védjegyre, mely az érintettek otthonon kívüli mentes étkezését hívatott megbízhatóbbá tenni.

 

A Prima Medica Akkreditált Szakmai Napok ebben az évben még négy alkalommal kerül megrendezésre. A pontos időpontokról, témakörökről és jelentkezés módjáról bővebb információt a http://primamedica.hu/szakmai-napok
honlapon olvashat.

Hírek

Egyre nagyobb az érdeklődés az ételallergiák iránt az online térben is

Egyre nagyobb az érdeklődés az ételallergiák iránt az online térben is

Az utóbbi években jelentősen megnőtt azok száma, akiknél valamilyen panaszt okoz bizonyos ételek fogyasztása. Dr. Sárdi Krisztina, az Allergiaközpont belgyógyász, gasztroenterológus orvosa szerint a betegek szívesen támaszkodnak az interneten elérhető információkra, de a diagnózis megállapításához elengedhetetlen az orvossal történő konzultáció.

További részletek
Pollenallergia vagy reflux kínozza?

Pollenallergia vagy reflux kínozza?

A szokatlanul enyhe februári időjárás miatt a pollenszezon már most elkezdődött. Ha reggelente hátsó garatfali csorgást tapasztal, krákogó köhögésre és torokirritációra ébred, könnyen hiheti azt, hogy allergiás panaszokkal küzd. Pedig elképzelhető, hogy valójában néma refluxa van – tudtuk meg dr. Sárdi Krisztinától, az Allergiaközpont belgyógyász, gasztroenterológus szakemberétől, aki azt is elmondta, hogy a célirányos kezeléshez fontos tisztázni a kiváltó okokat.  

További részletek

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel

Prima Medica Egészségközpontok