Kedves, segítőkész

Meg voltam elégedve az egész vizittel, az allergiámat a teljes egészségi állapotommal egy rendszerben kezelve éreztem, minden feltett kérdésemre kielégítő választ kaptam; a doktornő kedves, segítőkész hozzáállása különösen szimpatikus volt

Részletesen kikérdezett mindenről

Tökéletesen elégedett voltam az udvarias, gyors ügyintézéssel, a doktornő kedvességével, szakértelmével, türelmével, és azzal is, hogy úgy éreztem, igenis fontos a gondom. Részletesen megkérdezett mindenről, látszott, hogy érdekelte az ügyem, nagyon alapos, körültekintő.

Világosan elmondott mindent

Világosan elmondta az immunterápia menetét, a lehetséges előnyöket-hátrányokat. Minden felmerülő kérdésemre választ kaptam. Kedves, udvarias, hatékony, nem húzta az időt, de semmi fontos dolog nem maradt ki.

Nagyon udvarias

A doktornő pontosan kezdte a rendelést, nem voltam megvárakoztatva. A konzultáció folyamán a doktornő alaposan még egyszer megkérdezte amit fontosnak érzett, mindent teljes körűen, érthetően elmondott, a leendő gyógyszereimből volt nála készleten, ezek használatát alaposan áttanulmányoztuk együtt, illetve tájékoztatott minden fontos tudnivalóról a kezelés kapcsán. A fentiek mellett a doktornő kedves, udvarias, képes nagyon kellemes légkört teremteni a rendelőjében, ami a pácienst megnyugtatja.

Profi, kedves

Dr. Potecz Györgyi doktornőnél voltam asztma-vizsgálaton. A doktornő szakmailag rendkívül profi és emberileg nagyon kedves volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek

Téma szakértője

  • Dr. Potecz Györgyi

  • Szakterületek:
    • tüdőgyógyász, allergológus és klinikai immunológus
  • Specialitások:
    • Asztma
    • COPD
    • légúti allergia
    • tüdőgyulladás kezelése
    • krónikus köhögés
    • kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)

    Vélemények dr. Potecz Györgyiről >>>

     

    Rendelés típusa:

    • személyes (rendelői) vizit és telefonos távkonzultáció

    • kizárólag magyar nyelvű ellátás

    • kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)

    Rendelési információ:

Kapcsolódó cikkeink

Az elhúzódó köhögés sokakat érintő panasz az őszi-téli időszakban. Jelentkezhet akkor is, ha túl száraz a lakásban a levegő, vagy kevés folyadékot fogyasztunk, de akár súlyos egészségügyi problémákra is felhívhatja a figyelmet. Dr. Potecz Györgyi tüdőgyógyász, allergológus, a Budai Allergiaközpont főorvosa a leggyakoribb kiváltó okokat foglalta össze.

Cikkek melyeket mindenképpen olvasson el!

Orvos válaszol

Tisztelt Szakértő!

Parlagfű allergiámra szeretném jövőre elkezdeni az immunterápiát, de férjemmel szeretnénk a közeljövőben még gyermeket. Kérdésem az lenne hogy mennyire egyeztethető össze a terápia a terhességgel illetve a teherbe eséssel?

Köszönettel
Horváth Viktória

Dr. Balogh Katalin
Dr. Balogh Katalin allergológus
Tisztelt Horváth Viktória!

Fennálló vagy tervezett várandósság esetén nem kezdünk allergén immunterápiát.



Üdvözlettel:



Dr Balogh Katalin

Fül orr gégész

Allergológus szakorvos

Budai Allergiaközpont

www.allergiakozpont.hu

Kapcsolódó oldalak

Kapcsolódó videók

Hírek

Fontos kérdések a darázscsípés allergiáról

Fontos kérdések a darázscsípés allergiáról

A darázscsípés allergiával kapcsolatban számos kérdés merülhet fel, még akkor is, ha már diagnosztizált esetről van szó. Hány Epipen injekció írható fel, mit tehet az allergiás szülő, ha a gyermekét biztonságban szeretné tudni? Van-e hosszú távú megoldás az allergia kezelésére, vagy csak sürgősségi ellátás létezik? Dr. Mezei Györgyi, az Allergiaközpont – Prima Medica allergológusa válaszolt a felvetésekre.

További részletek
Mit kell tudni a darázscsípés allergiáról?

Mit kell tudni a darázscsípés allergiáról?

Aki frissen szembesül a darázscsípés allergiával, akár önmagára, akár valamelyik családtagjára vonatkozóan, számos égető kérdés merülhet fel benne, amelyekre csak szakorvos válaszolhat hitelesen. Honnan tudhatjuk, hogy valóban anafilaxiás sokk zajlik? Még az Epipen injekció beadása után is mentőt kell ezután hívni? Ezekre a kérdésekre válaszolt dr. Mezei Györgyi, az Allergiaközpont – Prima Medica allergológusa.

További részletek

Orvos válaszol

Kérdését itt teheti fel

SPECIALIZÁLT KÖZPONTOK