Az orrdugulás, a csökkent szaglás, a fejfájás, az arcüregi fájdalom mind lehetnek arcüregi gyulladásra utaló tünetek, és ennek megállapítása lehet a diagnózis első lépése is. Magának a gyulladásnak azonban többféle oka lehet, amit szintén fontos kideríteni, különösen, ha visszatérő betegségről van szó. Dr. Augusztinovicz Monika allergológus, klinikai immunológus és fül-orr-gégész, az Allergiaközpont – Prima Medica orvosa a gyakoribb okokról és a kivizsgálás jelentőségéről beszélt.
Széll Kálmán tér - 1015 Budapest, Ostrom utca 16
Az arccsontokban összetett üregrendszer található. Amit a köznapi nyelvben arcüreggyulladásnak, pontosabban fogalmazva orrmelléküreg-gyulladásnak hívunk, az érintheti bármelyik területet, így az orr két oldalán az arcüregeket, a szemek közötti területet, az orrgyök mögött a rostasejt rendszert, felettük a homloküreget, a koponyaalapon az ik-öbölt. Az orrmelléküreg-gyulladás során, a nyálkahártya gyulladásos duzzanatának következtében az üregek elzáródnak, vákuum alakul ki és a termelődő folyadék felgyülemlik. Ez okozza a jellegzetes nyomó, gyakran kisugárzó fejfájást, arcfájást, ami különösen előre hajláskor fokozódik. Attól függően, hogy a gyulladás melyik területet érinti, a fájdalom jelentkezhet a homlok, a szemüreg felső részén, vagy a szemek alatt, akár a fejtetőre vagy a felső fogsorba is sugározhat. További tünet lehet az orrdugulás, a sűrű, sárgás-zöldes orrváladék, a csökkent szaglás, esetenként a láz és a köhögés, főleg éjszaka a hátracsorgó váladék miatt.
De vajon mi okozhatja magát az arcüreggyulladást?
Az üregek gyulladása (sinusitis) legtöbbször valamilyen fertőzés vagy annak következménye miatt alakul ki, de ez fordítva természetesen nem igaz: nem minden fertőzés vezet arcüreggyulladáshoz.
A leggyakoribb kiváltó okok:
Az arcüreggyulladás kialakulását azonban más tényezők is befolyásolhatják. Akut esetben érdemes a légkondicionálás lehetőségét is megvizsgálni, az ugyanis közvetve hozzájárulhat az arcüreggyulladás kialakulásához, bár önmagában a légkondicionáló nem okoz ilyen betegséget. Ami miatt mégis növelheti a kockázatot, az a nyálkahártya kiszárítása, a légutak irritációja, és az allergének, szennyeződések esetleges keringtetése.
Visszatérő arcüreggyulladás esetén más lehetséges okoknak is érdemes utánanézni. Így például az alábbiaknak:
- Ez utóbbi összefüggésre talán kevesebben gondolnak, pedig nem ritka eset. A poratka allergiára például kevésbé jellemzőek a klasszikus allergiás tünetek, mint a tüsszögés, a vizes orrfolyás vagy az orrviszketés. Sokkal inkább a tartós, makacs orrdugulás hívhatja fel rá a figyelmet – mondja dr. Augusztinovicz Monika allergológus, klinikai immunológus és fül-orr-gégész, az Allergiaközpont – Prima Medica orvosa. – A légúti allergia miatt kialakuló nyálkahártya-gyulladás akadályozza az orrlégzést, ami rontja a melléküregek szellőzését. Kezelés nélkül pedig ez visszatérő arcüreggyulladáshoz is vezethet.
Ha az arcüreggyulladás időről-időre kiújul, akkor a fertőzések mellett más lehetséges kiváltó tényezőket is keresni kell. Endoszkópos betekintéssel, valamint melléküreg CT vizsgálattal képet kaphatunk az orrmelléküregek állapotáról. Ha pedig felmerül a háttérben meghúzódó allergia, azt is nagyon pontosan ki lehet mutatni a megfelelő vizsgálatokkal. Az alapbetegség megfelelő kezelése nélkül az arcüreggyulladás újra és újra kiújulhat.
Tudástár:
https://www.nhs.uk/conditions/sinusitis-sinus-infection/
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/books/NBK279485/
Forrás: Allergiaközpont – Prima Medica (www.allergiakozpont.hu)
Távkonzultációs lehetőség csak immunterápia kontroll esetén!
Vélemények dr. Augusztinovicz Monikáról >>>
Rendelés típusa:
További vélemények"A doktornő nagyon kedves, és türelmes volt, minden leletemet egyesével átnézte, rámutatott olyan összefüggésekre, amikre eddig mások nem, és érthetően el tudta magyarázni azokat. Bár a megoldás a problémámra nem nála lesz, hanem gasztroenterológusnál, de a tüneteim enyhítésén tudott segíteni és ajánlott megfelelő szakembert."
A negatív allergiateszt nem zárja ki teljes bizonyossággal, hogy a panaszokat allergia okozza. Előfordulhat, hogy valaki tüsszögéstől, orrfolyástól, orrdugulástól, köhögéstől vagy éppen orális tünetektől szenved, miközben a vérből végzett allergiavizsgálat nem mutat ki allergiát. Dr. Balogh Ádám MSc PhD, az Allergiaközpont – Prima Medica csecsemő- és gyermekgyógyásza, allergológus és klinikai immunológus szerint ennek több oka is lehet, például, hogy a vizsgálat nem a megfelelő allergént kereste, a teszt módszere nem mutatta ki az érzékenységet. A továbblépésben egy ponton nagy jelentősége lehet a multiplex allergiatesztnek.
Az ősz – különösen a nyár vége és az ősz eleje – több pollen–étel keresztreakció szempontjából is kiemelt időszak. Ennek fő oka, hogy ilyenkor még jelentős a parlagfű, illetve a fekete üröm pollenterhelése, ezekhez bizonyos élelmiszerekkel kialakuló keresztreakció társulhat. Ugyanakkor dr. Moric Krisztina, az Allergiaközpont – Prima Medica allergológusa, klinikai immunológus, fül-orr-gégész arra is felhívja a figyelmet, hogy nem csak pollen-étel, de pollen-pollen és további keresztallergiák is léteznek, amelyek kimutatására nem mindig alkalmas a hagyományos allergiateszt.
Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes életet gluténérzékenységgel, hisztaminérzékenységgel vagy más ételallergiákkal! Tippek, receptek, szakmai információk és támogató közösség segítik, hogy mentesen is ízletesen és aktívan élj. Gluténmentes | Hisztaminmentes | Allergiabarát receptek | Hiteles szakmai információk | Valódi tapasztalatok | Közösségi támogatás