A krónikus légúti betegségben szenvedők körében magasabb a kockázata, hogy a koronavírus-fertőzés súlyosabb lefolyású lehet. Emiatt az asztmás betegeknek fokozottan kell ügyelniük, ha a fertőzés beigazolódik. Dr. Tárnok Ildikó tüdőgyógyász, allergológust, a Budai Allergiaközpont orvosát arról kérdeztük, hogy mit tanácsol, mire figyeljenek a betegek.
Jelenlegi tudásunk alapján a koronavírus fertőzés elsősorban a súlyos vagy a nem megfelelően kezelt asztmás betegek esetében jelent fokozott kockázatot. Emiatt elsődleges, hogy az asztma legyen jól kontrollált, a beteg az előírt dózisban szedje a gyógyszereit – magyarázza dr. Tárnok Ildikó.
A jól kontrollált asztma azt jelenti, hogy a gyógykezelés úgy van beállítva, hogy a beteg gyakorlatilag tünetmentes, nem használja heti egy-két alkalomnál többször a rohamoldó készüléket, a fenntartó terápia hatékonyan kezeli a légutak gyulladását.
Önmagában a fokozott stressz miatt is erősödhetnek az asztmás tünetek. Ez pedig a járványhelyzet kapcsán mindannyiunk életében jelen van, de a pozitív PCR teszt miatt még fokozottabb lehet. Ha tehát asztmás tüneteink vannak, mellkasi szorító érzés, légszomj, köhögési rohamok jelentkeznek, és a korábban jól beállított kezelés mellett is gyakrabban kell használnunk a rohamoldót, mindenképp konzultáljunk tüdőgyógyásszal, mert a kezelés módosítására lehet szükség.
Az asztma szempontjából mindig kritikus az őszi és a téli időszak, ugyanis a panaszok fokozódását, a rosszabbodó köhögést, köhögési rohamokat, fulladást az ezekben a hónapokban gyakori légúti fertőzések is okozhatják. Amennyiben koronavírus fertőzés igazolódik, vagyis pozitív PCR teszt kapcsán szintén fontos tüdőgyógyásszal konzultálni, mert ahhoz, hogy az asztma a fertőzés esetén is jól kontrollált legyen, a kezelésen valószínűleg változtatni kell.
Sok esetben okoz problémát annak eldöntése, hogy az erősödő tünetek a légúti fertőzés következményei, vagy az asztma súlyosbodását is jelzik. Ilyenkor is hasznos az otthoni légzésfunkciós eszköz, melynek segítségével pontosan mérni lehet, hogy a légutak, hörgők beszűkülése milyen mértékű. A beteg ilyen esetben a mért értékhez tartozó tennivalókat kikeresi a tüdőgyógyásszal előzetesen egyeztetett asztma akciótervből, és követi az ott leírt utasításokat.
Dr. Tárnok Ildikó elmondta, hogy asztma akciótervvel ajánlott minden diagnosztizált asztmás betegnek rendelkeznie, azonban ha bizonytalanok vagyunk, akkor a jelenlegi helyzetben használjuk a távkonzultáció nyújtotta lehetőséget, így a távolból is van lehetőség az asztma kezelés gyors módosítására.
A kezelés ellenére fokozódó nehézlégzés, erősödő köhögés, magas láz a fertőzés súlyosbodásának jele lehet. Ha hirtelen romlanak a panaszai, egyre rosszabbul érzi magát, ne a kezelőorvosát keresse, hanem hívjon mentőt! Ilyen esetben ugyanis kórházi ellátásra van szüksége, amit COVID osztályon tudnak biztosítani.
Rendelés típusa:
Rendelési információ:
Vélemények dr. Tárnok Ildikóról>>>
További véleményekTárnok Ildikó doktornővel minden szempontból elégedett vagyok! Igazán kedves, udvarias és segítőkész orvos. Nagyon örülök, hogy rátaláltam. Mindenkinek szívből ajánlom! Köszönöm.
A negatív allergiateszt nem zárja ki teljes bizonyossággal, hogy a panaszokat allergia okozza. Előfordulhat, hogy valaki tüsszögéstől, orrfolyástól, orrdugulástól, köhögéstől vagy éppen orális tünetektől szenved, miközben a vérből végzett allergiavizsgálat nem mutat ki allergiát. Dr. Balogh Ádám MSc PhD, az Allergiaközpont – Prima Medica csecsemő- és gyermekgyógyásza, allergológus és klinikai immunológus szerint ennek több oka is lehet, például, hogy a vizsgálat nem a megfelelő allergént kereste, a teszt módszere nem mutatta ki az érzékenységet. A továbblépésben egy ponton nagy jelentősége lehet a multiplex allergiatesztnek.
Az ősz – különösen a nyár vége és az ősz eleje – több pollen–étel keresztreakció szempontjából is kiemelt időszak. Ennek fő oka, hogy ilyenkor még jelentős a parlagfű, illetve a fekete üröm pollenterhelése, ezekhez bizonyos élelmiszerekkel kialakuló keresztreakció társulhat. Ugyanakkor dr. Moric Krisztina, az Allergiaközpont – Prima Medica allergológusa, klinikai immunológus, fül-orr-gégész arra is felhívja a figyelmet, hogy nem csak pollen-étel, de pollen-pollen és további keresztallergiák is léteznek, amelyek kimutatására nem mindig alkalmas a hagyományos allergiateszt.
Fedezd fel, hogyan élhetsz teljes életet gluténérzékenységgel, hisztaminérzékenységgel vagy más ételallergiákkal! Tippek, receptek, szakmai információk és támogató közösség segítik, hogy mentesen is ízletesen és aktívan élj. Gluténmentes | Hisztaminmentes | Allergiabarát receptek | Hiteles szakmai információk | Valódi tapasztalatok | Közösségi támogatás